hét

Most vagyok három hete kint.
Hátra van még 9. Attól eltekintve, hogy ezek az emberek itt még mindig gyökerek, teljesen elviselhetőek. Akikkel eddig jóban voltunk ők is lekezdték azt a fajta viselkedést, hogy mi csak magyar konyhások vagyok. Valójában nekem akkora lett tőle a fejem, hogy ezek után én nem is akarok egyikkel sem kommunikálni. Mindenki tudja rólam, hogy mindig megvan a saját képességeimmel és a teljesítményemmel a magam baja, de annál, hogy jópofizzak olyanokkal akik lenéznek, többnek tartom magam. Köszönöm szépen, nem leszek a magyar lányka, aki lesi az amerikaiak minden szavát. Több vagyok, többet tettem le az asztalra, és nem azért tanultam három évet az egyetemen.
Hogy miért a konyhára jöttem. Mert ha egyszer valaha meg akarom nézni Amerikát, akkor a repjegyre van pénzem, hogy legyek is itt ahhoz dolgoznom kell. Nem fizeti ki senki a Római utamat, mint a legtöbbnek itt. Szülőkkel Rómába, Párizsba. Persze a seggük alatt van két kocsi és még engem néznek le.
Ez az amiből én nem kérek.
Miközben súroltam a mocskukat egyik ebéd alatt, eszembe jutott, hogy a francnak is vagyok én itt. Nem találtam akkor megfelelő választ, főleg ha belegondolok, hogy visszajöhetek én ide ösztöndíjjal dolgozni ha akarok (meg ha sikerül). De ezt nem kötöm az orrukra. Elég ha tudom, hogy több vagyok mint ezek.
A gyerekek olyanok mint a sáskák. Nem hiszem, hogy rosszabbak mint az otthoniak. Zizegnek rohannak, kislányok. Mocskot hagynak, de meg vagyok győződve, hogy az otthoniak is ugyanekkora mocskot hagynának.
Mostmár tudom milyen, amikor a dühtől eltorzul az arcom, amikor egy egy gyerek rájön, hogy mégsem az a kaja kell neki, hanem a másik és kiszórja az asztalra. Vagy amikor a mosogató asztalféle legsrakára kirakja a bögréjét, amit ha csápjaim lennének talán elérnék.
De van rendes is, segít, megkérdezi hogy tud-e valamit segíteni, elveszi tőlem a cuccot, ne én szenvedjek három tálcával. Szóval nem elviselhetetlenek.
Marley a holland lány még mindig sokat beszél velünk, ő tudja, hogy emberek vagyunk.
Az alszakácsot elküldték, mert rosszul bánt velünk, ennek kifejezetten örülök.

Ez most egy nagyon tartalmas és sokatmondó bejegyzés volt. Még beleírhattam volna hogy mit ettem ma.

Ma sincs időm blogot írni.

hat

Már két hete itt vagyok.
Ma jönnek meg a gyerekek. Nagyon furcsa lesz a váltás. Sokkal többet kell majd dolgozni és azokkal a conselorokkal, akikkel jóban voltunk is a gyerekekkel lesznek elfoglalva.
Tegnapelőtt voltunk kirándulni. Teljes két és fél kilómétert mentünk, de volt aki kiköpte a lelkét is mire felértünk. Egy sima rövid túrának mondtam volna, de nagyon szép volt. Itt a kép róla.

Vennem kel legy fényképező gépet, mert mobillal nem az igazi. A következő utamon a WalMartba megnézem mennyi egy fényképezőgép, és ha van nálam annyi a fizetést sem várom meg. Ha majd gazdag leszek és lesz sok pénzem veszek egy olyat, mint a nővéremé. Mindenképpen. Tök izgi, nem is tudom eddig miért nem érdekelt jobban.
Tegnap volt a szabadnapom. Pihentem és nem csináltam semmit egész nap. Este kaptam egy díjat a precamp alatti időszakra nézve, cleanliness awardot, minden faházból egy ember kapta. Jeeej.
Most nagyon hiányozni kezdett az otthon. Szívesen összepakolnék és felülnék az első gépre. De amúgy jó itt, lassan meglesz a rendes ritmus, onnantól kezdve rendszeres lesz az életem. Valamennyire.
Vannak itt egyébként aranyos emberek. Marly, aki egy holland lány, erőteljes egyéniség, mindenki szereti a táborban, ő meg szeret minket, szóval ez pozitív. Nagyon jó arc és ő is európai ezért elég jól megértjük egymást.
Juan, aki columbiai srác, de már egy éve Amerikában tanul. Ő is mindig beszélget velünk. Nagyon okos és sok mindent tud Magyarországról is, meg alapvetően a világról. Folyton kérdezget magyar kifejezéseket, szavakat. Aranyos.
Xavier, ausztrál fiú. Nagyon fura srác, valszeg annyi pénzt tervez elkölteni a két hónapos utazgatása során, amennyit én egy év alatt költök el otthon. Viszont rendes, és sokszor tanítgat minket angolra, kijavít ha rosszul mondjuk. Igaz ez Marlyra is.
Van még néhány lány, akikkel most kezdünk jóban lenni. Van néhány angol srác, akik jóarcok, mindig köszönnek mosolyogva de őket nem értem, hogy mit mondanak. :D Ezt meg is beszéltük az egyikkel, hogy beszéljenek lassabban, és akkor hátha megy majd.
Most már még nehezebb lesz ismerkedni, mert mindenki a gyerekekről fog beszélni, akiket mi nem fogunk ismerni, meg a táborról, és mi megint csak konyhai dolgozók leszünk. De szerintem ez Magyarországon sem történne máshogy.

öt.

Szóval, újabb benyomások.
Egyik este a lányok sokat beszélgettek az egyik lánnyal. És mondták neki, hogy tök jó, hogy beszélget velük, mert nem nagyon szoktak velünk beszélgetni.
Másnap reggel a lány felállt, hogy jó lenne ha az egész tábor egyetlen csapat lenne, és hogy ne legyenek klikkek. Meg attól hogy a konyhán dolgozunk, nagyon is jól tudunk angolul, értünk mindent, és lehet velünk beszélgetni.
Attól kezdve, mindenki annyira mézédesen köszön, hogy már már szórakoztató. Amúgy tényleg változott egy kicsit a helyzet, beszélgetnek velünk, nem fordulnak el rögtön.
És rájöttek, hogy jééé nem konyhás nénik vagyunk!
Tegnap volt ilyen  kvíz, műveltségi.  Sajnos egy angol srác olvasta fel a kérdéseket, ezért a felét nem értettem :D De jól szerepeltünk és egyenlően bántak velünk a csapattársaink. De az egyik lány mondta, Márti, hogy az elején nagyon sok mindent tudott, és az egyik csapattársa megjegyezte, hogy milyen okos, ő a legokosabb a csapatban, erre jött a megjegyzés, hogy "ne viccelj már, hogyan lehetne az okos, aki nem is tud rendesen beszélni angolul? " Azt tervezzük, hogy valamit elszúrunk a kajájával, mert vega és neki külön készül. Aztán a játék végén kiderült, hogy a Márti biomérnöknek tanul, akkor lehidaltak és csak hápogni tudtak. Kár hogy nem kérdezte meg a hölgyet, hogy és a kedves mit tanul?

Tényleg azt hiszik, hogy eljöttünk otthonról, mert nem találtunk munkát és csak a konyhán tudunk dolgozni. Srácok, a konyha többet fizet és nem tolják a fenekünk alá a kocsit, kettőt. Na ezért dolgozunk a konyhán.

Egyébként meg egész tűrhető a munka még mindig, van néhány állandó, akikkel beszélgetni szoktunk. Szóval nem utáljuk az amerikaiakat.

négy

Rájöttem, hogy mi lehet a baj az itteniekkel, miért nem akarnak elkezdeni beszélgetni velünk.
Szóval a beszélgetés
Szia, Andi vagyok
Szia, XY vagyok.
És mit fogsz tanítani?
Úszást, akármit...És te?
Én a konyhán dolgozom.
Ja az jó.

És elfordul. És mindig. Mindig.

De amikor megkérdezem, hogy és mit csinálsz amikor nem a táborban vagy, tanul, és te, én is tanulok.
Egyből emberként kezdenek kezelni. És rájöttük, hogy ezek azt hiszik, hogy nem tudunk mást, mint mosogatni, és hogy igazából buták vagyunk. Egyik magyar lány, otthagyta az énektanulást, nem tudta befejezni a mondatot, egyből jött a kérdés, és azért hagytad ott hogy mosogass?
Szóval mióta rájöttünk erre, azóta agresszívan nyomjuk, hogy és mit tanulsz amúgy? Sokan nem is tanulnak.

Tegnap megpróbáltam a vízi tesztet megcsinálni. 12 hosszt kell leúszni, hát az még ment. De utána kijöttem a vízből és összeestem. Fogalmazhatunk így. Sokáig nem tudtam felülni se mozogni. Aztán bevittek a nővérszobára és vagy négy órán keresztül ápolgattak. Hát igen, nem jó nekem a hideg. Bár lehet, hogy a kondim is rossz volt, meg kevés vizet is ittam.
Úgyhogy a nyáron már nem megyek be a vízbe azt hiszem. Jó tudni, hogy ilyen hatással van rám a víz.
A munka teljesen elviselhető. Liskalandon is dolgoztunk ennyit egy nap, csak az idegesít ha nem csinálunk semmit miközben még nem végeztünk. Négy perc és mennem kell dolgozni. Szóval mára ennyit. Ki fogom írni a hátamra, hogy egyetemre járok.

Ez megint csak egy gyors jelentkezés lesz.
Egyre több az élményem, hogy milyen itt ez a hely. Ha olvasnak olyanok, akik ott voltak az első liskalandon, na ezek ugyanazt csinálják, csak már megvan nekik a gyakorlat. Tudom, hogy ugyanazt érzik, élik át, amit a gyerekekért csinálnak, amit mi érztünk a legvégén. Tök jó szerintem, és imádnék a részese lenni.
De hát nem vagyok. Én csak egy konyhai dolgozó vagyok, aki nem beszéli a nyelvüket. És ezért nem szeretnek annyira beszélgetni velük. Na többit majd később.
Azért vannak akik szívesen kommunikálnak velünk. Nem mindenki undok.

kettő

Hideg van. Annyira nagyon nagyon hideg. Kijött a hideg allergiám is megint. Mármint ez most a folyamatos.
Túl sok minden nem történt tegnapelőtt óta.
Inkább a benyomásokról beszélnék, amik az emberekkel kapcsolatban érnek. Szerintem egy ilyen társaságban is van a menő klikk meg akevésbé menő klikk. Nyilván a magyarok nem a menőbe tartoznak. Vannak akik szívesen vannak velünk, önként odaülnek hozzánk, játszanak vekünk, beszélgetnek velünk és vannak akik azt hiszem nem veszik a fáradságot a lassú beszédünkhöz. Különben meg aranyosak.
A falmászú fiúk még mindig azt dícsérik mennyire jól megmásztam a falat. :D várnak máskor is. Kaptam még néhány dícséretet, hogy jól beszélek angolul. A magyar lányoktól is, engem kérdezgetnek, hogy miket szoktam válaszolni. Igazából a sok sok sorozattól már ösztönösen jön egy csomó minden. Nem fordítom le magamban. Mostmár elkezdtem figyelni a nyelvtanomra is. Próbálom minél jobban megtanulni és helyesen beszélni.
Van egy fiú, aki kijavít ha nem helyes amit mondok, kértem is rá, hogy szóljon rám, hogyha valamit nagyon rosszul mondok. Kell az ilyen.
Tegnap tanultam zongorázni. Megtanultam a dúrokat. Azt hiszem. :D Ande is itt tanult meg két éve zongorázni. Bár ő lehet hogy tudott játszani egy másik hangszeren. Sebaj, mindent ki kell próbálni. Mindenre igent akarok mondani.

egy.

Szóval, mivel olyan nagyon sokan könyörögtek, hogy legyen blgom erről a sok-sok hónapról, úgy döntöttem hogy neki kezdtek. Nem titkos, aki akarja olvashatja.
Nem fogok írni arról, hogy mennyire hiányoznak az otthoniak. Egyértelmű, és jobban hiányoznak, mint ahogyan számítottam rá, hosszú lesz ez a három hónap, de ha másra nem is lesz jó, lesznek remélem ismerőseim angliában, amerikában, új zélandon, ausztriában, és gyakorolom az angolt.
Első benyomásom az, hogy nagyon sok minden teljesen más, mint otthon. A kaja például, reggelihez nincs kenyér, hiányzik a leves, mások a fűszerek.
Aszúnyogok ugyanolyan csípősek, mint otthon. Hál istennek.
Az emberek. Barátságosak, de érezni, hogy mi magyarok vagyunk. Nem mindig akarnak velünk beszélgetni. Sokszor próbálnak, de vannak köztünk, akik nem olyan jók, és ez néha megöli a beszélgetést. Eddig úgy gondoltam, hogy nem tudok angolul, semmennyire. De kiderült, hogy a sok sok sorozattal töltött óra, meghozta a gyümölcsét. Értek mindent és egyre könnyebben fejezem ki magam. És sokan mondják, hogy jó az angolom, szerintem úgy beszélhetek mint egy beteg tehén, semmi nyelvtan. Érzésre köpöm ki a mondatokat. Semmi tudatos nincs benne.
Egyébként meg van itt néhány ember akik tényleg barátságosak, van egy holland lány, aki nagyon örül, hogy mi is európaiak vagyunk :) Mi is kedveljünk őt :)
Ma másztam falat. Sikerült oda jutnom, hogy a második legnehezebb pályára kerültem. Sose másztam még falat, mondjuk annyira nem féltem, azért csak falusi gyerek vagyok, már négy évesen is fára másztam. Mondtam is a srácnak (Scott), hogy ez az első alkalmam. Gond nélkül megmásztam, odafent Craig gratulált, aztán elkedzte magyarázni, hogyan kell lemászni. Na az volt az a pont ahol besokkaltam és alig mertem elengedni a kötelet. Vagy három percig odafent nyikorogtam, hogy nem akarok lemászni. Aztán csak sikerült.
Odalent Scott már mindenkinek azt mesélte, hogy megcsináltam a pályát elsőre.
Esténként az ebédlőben szoktunk lenni, játszunk, kártyázunk beszélgetünk. Próbálunk elvegyülni az emberek között, mert napközben nem nagyon tudunk, két gigantikus edény között. Tegnap is ma is játszattam velük játékokat. Az egyik a mi van a zenedobozban. Lucy otthagyta a társaságot, mert nem tudta kitalálni, utána mondta, hogy nem vagyunk többet barátok. Meg a névtanulós bummosat, ma meg a vakos gyilkososat, meg a sima gyilkososat. A lányoknak magyaráztam a harcipuszit, de azt hitték ez valami "ismerkedős" játék, és majd ittasan játsszuk. Azt hiszem sose fogom nekik elmagyarázni, hogy mi a lényege.
A munka nem egyszerű és nem könnyű, de egyedül is meg tudnám csinálni, ha bepörögnék. Nincs felelősség, ha valamit  nem tudok, kérdezek, nem kell döntenem semmiben, nem kell gondolkodnom, csak csinálnom, nem okoskodik senki, hogy azt miért nem úgy csináltad, csak azt várják tőlem, hogy csináljam amit mondtak, és nem kell megváltanom a világot. Másfél év után ennél többet egyszerűen nem akarhatok.
Főzni nem nagyon kell, de van egy nagy mosogatógép, ami nagyon zsír. Azt akarom kezelni egész nap :) Najó annyira nem. Nem olyan kemény amúgy, ez egy liskalandos naphoz képest sétagalopp. Szabadidőnk is elég sok van, napozhatunk, meg amit akarunk.
Amerikából nem sokat láttam eddig, Maine olyan mint Csehország. Portlandba nagyon el akarok majd jutni. Utána Boston, aztán ha minden jól megy Niagara, New York, és irány dél Szilvával meg Bécivel.

Elsőre ennyi. Az izgalmas rész három hónap múlva jön. Ha valaki úgy döntött, hogy nem akar követni, akkor találkozunk akkor :D