Ma van a szabadnapom-pompompororompom
Remek a hangulatom tom-tomtorotomtom.

Szóval az történt, hogy a néhány nappal ezelőtti kiakadásunk után, rájöttünk ugye, hogy nem is olyan rossz itt, és csak egészen máshogy gondolkodnak az emberek.
Tegnapelőtt kaptunk egy tortát, amit a cunselorok csináltak nekünk, szép rózsaszín és rá van írva, hogy thank you. Aztán tegnap este meg nem tudom hányan jöttek oda hozzánk, hogy elképesztő amit csinálunk, nem tudnák utánunk csinálni, és hogy minden nap meg akarják köszönni nekünk, de nincs rá lehetőségük, mert a konyhában vagyunk. Hogy tök jó lenne, ha több időt tudnánk velük tölteni, meg hogy próbálkozzunk még. Meg hogy tök jó az angolunk. Amint rájöttek, hogy tudunk angolul, egyből le vannak nyűgözve, hogy két nyelven legalább tudunk beszélni.
Ma voltam íjászkodni. Hihetetlen ezen az íjon van célzó berendezés. Jó volt, mondta Antony, hogy menjünk, amikor akarunk. Aztán elsétáltunk a mászófal mellett, mert el akartam kérni KK kocsiját, de sok gyerek volt körülötte, szóval nem mentem oda. De Laura kiintegetett, kérdezte, hogy akarok-e menni, hiszen ma van a szabadnapom. Mondtam, hogy naná, mikor mehetek. Szóval majd ma megyek falat mászni megint. Aztán el a Wallmartba alkoholért, meg StarWarsos sapkáért.
Elmentem megnézni a postaládámat, de még mindig nem jött levelem. Viszont megkérdeztem Scottyt hogy mehetek-e majd valamikor festeni és azt mondta, hogy következő sessionben, majd menjen bármikor csak előtte kérdezzem meg, hogy mikor ér rá.
Juannal játszottunk ninjas ivós játékot, zseniális volt. Főleg a vodka-icetea, mert elfogyott a narancslevünk.
Holnapután meg délelőttös leszek, szóval hamar végzem majd és megyek early eveningre, még megkérdezem a többieket, hogy hova mennek, meg beférek-e. De nem akarom az egész nyaramat a táborban rohadva tölteni.

A másik. A két tábor turnus között van egy három nap pihenés. A főnökeink, a szakács, meg a néni elküldött minket az Acadia Nemzeti Parkba. Ott fogunk sátorozni, megnézni mindent, amit lehet, beülünk majd egy étterembe, meg fagyizhatunk, amit akarunk. És mindent fizet nekünk a tábor. Mert annyira jól dolgozunk. Mindent fizet. Az éttermet is. Foglaltak nekünk asztalt, annyira közkedvelt az az étterem, hogy 11-kor már sor van, hogy bejusson valaki ebédelni. A benzint is fizetik, a fagyinkat is fizetik. És ezt eddig egyetlen magyar csapatnak sem tették meg, sőt senkinek sem. Szóval ennyire vagyunk jók.
Persze vannak néhányan, akikkel nem beszélgetek, de nem is akarok nagyon.
Már a gyerekeket sem utálom annyira. Beszélnek hozzánk, megköszönik a kaját, ránk mosolyognak.
A kedvenc konyhai munkát a fluff table felügyelete. Egy asztal fluffal, meg napraforgóvajjal, meg lekvárral és kenyérrel. Ennél undorítóbb dolgot. Képek a facebookon. Kegyetlen. Mintha életükben nem ettek volna még ezek a gyerekek, és utána fél óráig takaríthatom az asztalt.
Most már biztos, hogy 22-én indulunk Orlandoba, és 30án érkezünk Washingtonba. Megyünk a hatalmas vidámparkba, aztán a Kennedy űrközpontba, majd akarom legalább egy napot süttetni a hasam Miamiban. Meg szeretnék majd csillag hullást is nézni valamikor.
A google képei között van olyan kép, ahol az Acadiában látszik az északi fény. Életem legjobb pillanata lenne, ha látnék egyet.
Szóval most így vagyok.
Honvágyam van, hiányzik minden ami otthon van. De legalább tegnap tudtam egy kicsit beszélgetni a barátommal.