egy.

Szóval, mivel olyan nagyon sokan könyörögtek, hogy legyen blgom erről a sok-sok hónapról, úgy döntöttem hogy neki kezdtek. Nem titkos, aki akarja olvashatja.
Nem fogok írni arról, hogy mennyire hiányoznak az otthoniak. Egyértelmű, és jobban hiányoznak, mint ahogyan számítottam rá, hosszú lesz ez a három hónap, de ha másra nem is lesz jó, lesznek remélem ismerőseim angliában, amerikában, új zélandon, ausztriában, és gyakorolom az angolt.
Első benyomásom az, hogy nagyon sok minden teljesen más, mint otthon. A kaja például, reggelihez nincs kenyér, hiányzik a leves, mások a fűszerek.
Aszúnyogok ugyanolyan csípősek, mint otthon. Hál istennek.
Az emberek. Barátságosak, de érezni, hogy mi magyarok vagyunk. Nem mindig akarnak velünk beszélgetni. Sokszor próbálnak, de vannak köztünk, akik nem olyan jók, és ez néha megöli a beszélgetést. Eddig úgy gondoltam, hogy nem tudok angolul, semmennyire. De kiderült, hogy a sok sok sorozattal töltött óra, meghozta a gyümölcsét. Értek mindent és egyre könnyebben fejezem ki magam. És sokan mondják, hogy jó az angolom, szerintem úgy beszélhetek mint egy beteg tehén, semmi nyelvtan. Érzésre köpöm ki a mondatokat. Semmi tudatos nincs benne.
Egyébként meg van itt néhány ember akik tényleg barátságosak, van egy holland lány, aki nagyon örül, hogy mi is európaiak vagyunk :) Mi is kedveljünk őt :)
Ma másztam falat. Sikerült oda jutnom, hogy a második legnehezebb pályára kerültem. Sose másztam még falat, mondjuk annyira nem féltem, azért csak falusi gyerek vagyok, már négy évesen is fára másztam. Mondtam is a srácnak (Scott), hogy ez az első alkalmam. Gond nélkül megmásztam, odafent Craig gratulált, aztán elkedzte magyarázni, hogyan kell lemászni. Na az volt az a pont ahol besokkaltam és alig mertem elengedni a kötelet. Vagy három percig odafent nyikorogtam, hogy nem akarok lemászni. Aztán csak sikerült.
Odalent Scott már mindenkinek azt mesélte, hogy megcsináltam a pályát elsőre.
Esténként az ebédlőben szoktunk lenni, játszunk, kártyázunk beszélgetünk. Próbálunk elvegyülni az emberek között, mert napközben nem nagyon tudunk, két gigantikus edény között. Tegnap is ma is játszattam velük játékokat. Az egyik a mi van a zenedobozban. Lucy otthagyta a társaságot, mert nem tudta kitalálni, utána mondta, hogy nem vagyunk többet barátok. Meg a névtanulós bummosat, ma meg a vakos gyilkososat, meg a sima gyilkososat. A lányoknak magyaráztam a harcipuszit, de azt hitték ez valami "ismerkedős" játék, és majd ittasan játsszuk. Azt hiszem sose fogom nekik elmagyarázni, hogy mi a lényege.
A munka nem egyszerű és nem könnyű, de egyedül is meg tudnám csinálni, ha bepörögnék. Nincs felelősség, ha valamit  nem tudok, kérdezek, nem kell döntenem semmiben, nem kell gondolkodnom, csak csinálnom, nem okoskodik senki, hogy azt miért nem úgy csináltad, csak azt várják tőlem, hogy csináljam amit mondtak, és nem kell megváltanom a világot. Másfél év után ennél többet egyszerűen nem akarhatok.
Főzni nem nagyon kell, de van egy nagy mosogatógép, ami nagyon zsír. Azt akarom kezelni egész nap :) Najó annyira nem. Nem olyan kemény amúgy, ez egy liskalandos naphoz képest sétagalopp. Szabadidőnk is elég sok van, napozhatunk, meg amit akarunk.
Amerikából nem sokat láttam eddig, Maine olyan mint Csehország. Portlandba nagyon el akarok majd jutni. Utána Boston, aztán ha minden jól megy Niagara, New York, és irány dél Szilvával meg Bécivel.

Elsőre ennyi. Az izgalmas rész három hónap múlva jön. Ha valaki úgy döntött, hogy nem akar követni, akkor találkozunk akkor :D