Körülbelül két hónapja vagyok kint. Így visszatekintve nem tűnik soknak, szinte repül az idő. De belegondolva, hogy ez bizony már két hónap nagyon sokkoló.
Nagyon jól érzem magam. Az angolom átváltás nélkül működik, néha inkább nehezebb magyarra váltani. Most főleg a fogalmazással van bajom. Felváltva beszélek angolul erasmus ügyben és próbálom írni ezt a bejegyzést. Nem egyszerű. Mindenesetre nagyon élvezem.
Valójában semmi érdekes nem történik mostanában. Ugyanúgy dolgozom mint az előző sessionben, talán csak jobban fáradok délutánonként nagyon kell az alvás.
Az outlet városkában találkoztunk három magyar sráccal, akik itt táboroztatnak gyerekeket körülbelül 20 percre a táborunktól. A lányok többször találkoztak velük, összesen 16-an vannak magyarok, de én annyira fáradt voltam mindkét alkalommal, hogy nem bírtam kimászni az ágyból. Aztán persze csak sikerült elmennem a faházig, ahol lehet inni, és csak legurult négy vodka narancs, bár a negyedikről már nem én tehetek. Majdnem minden nap felmegyünk oda, beszélgetünk angolul a többiekkel, néha jobb néha béna.
Ami viszont nagyon fura nekem az a beerpong. Mennyire béna a piaponghoz képest. Egy asztallal játszák két fős csapattal, zene nélkül, sörrel, egy menetet. Mi értelme van ennek így, mondtam is nekik, hogy uncsiii. Mennyire hiányzik nekem a piapong. Zenével, őrjöngés. Béna amerikaiak. De azért viccesek, hogy mennyire könnyen be tudnak rúgni.
Már mindenhol van szállásom, csak New Yorkban az utolsó négy napra nincsen.  Baromi sokat fogok ráfizetni, le sem írom, hogy mennyit, de meg fogja érni. Ez az egész nyár megéri, már csak az angol miatt is. Nagyon szép lesz, ha visszakapom a gépemet ( az is mennyire hiányzik már), akkor feltöltök majd rendesen képeket is kommentekkel együtt, hogy mi hol micsoda. Majd ha egyszer lesz időm.
Már elkezdtem tervezni az Erasmust is. Találtam nagyon jó szállásokat, már van egy amit kinéztem, és válaszoltak is, már elküldték a szerződést is. Most még ülök rajta egy kicsit, átolvasom, de szerintem nem fogják átvágni a fejemet. Nagyon szép a lakás, van erkélye is és viszonylag olcsó, saját szobával, konyhával, két fürdővel, meg Lisszabon belvárosában. Ha a lakás meglesz, akkor onnantól kezdve én boldog ember leszek.
Már csak két hét van hátra a táborból, ami nagyon fura. Hiányozni fog. A lányok nagyon. Minden nap van egy két olyan beszólás, hogy sírva nevetek rajta. Tényleg régen nevettem ennyit és ilyen jóízűen, mint mostanában. Meg hiányozni fog azért néhány itteni ember is. Pont ezt beszéltük Juannal, hogy milyen furcsa, hogy már csak két hét van hátra, és hogy hiányozni fognak azért az emberek. (Ha jól tudom, bostonban még lesz egy nagy afterparty)
Közben viszont már majd meghalok, hogy otthon legyek. Nagyon hiányzik otthon mindenki. A barátaim, a piapong, a bulik, a szüleim, a testvéreim, a szobám, Budapest, a kaják, a fűszerek, a barátom. Gondoltam, hogy nehéz lesz, de hogy ennyire.
Azt sejtettem, hogy a barátom hiányozni fog, azt is hogy a családom. Azt is valamennyire, hogy a barátaim. De hogy ennyire hiányozni fognak, azt nem gondoltam.

Ennyi volt a móka mára, mennem kell. Aki kért annak küldök képeslapot haza. Aki nem annak is.